T
Lev Tolsztoj: Anna Karenina
Sok regény szól a házasságtörésről, mind közül a leghatalmasabb Tolsztoj Anna Kareninája. Karenina szerelmét és megsanyargatását egy évszázad múltán is közel érezheti magához az olvasó, noha az Anna körül zsibongó nagyvilági társaság elegáns könyörtelenségének rajza immár csak híradás az elsüllyedt történelemből. "A világirodalom legnagyobb társadalmi regénye" – Thomas Mann méltatta így az Anna Kareninát – egyszerre volt Tolsztoj művészi búcsúja a szerelemtől és gondolati előkészülete a prófétaszerepre. Egy kötetben szinte két regény: Annáéban Tolsztoj elmondhatta mindazt, amit az érzéki rajongásról egyáltalán tudott, s amit csak művészi alakban mondhatott el, Levinében pedig megfestette önarcképét, a helyzetével erkölcsileg meghasonlott földesúrét, akinek önvizsgálatát és felismeréseit később már csak röpiratok nyelvén vagy a gondolatnak szigorúan alárendelt szépprózában tudta megfogalmazni.
(Az 1974-es kiadás fülszövege)
<> <> <> <> <> <> <> <> <> <> <> <> <> <> <> <> <> <> <> <> <> <> <> <> <> <> <> <> <> <>
"A boldog családok mind hasonlók egymáshoz, minden boldogtalan család a maga módján az."
"A tiszteletet azért találták ki, hogy elrejtsék a puszta helyet, ahol a szeretetnek kellene lennie."
"Ezek az ostoba kontyok! (...) Oda sem férhetsz az igazi lányodhoz, egy elpatkolt nő haját simogatod."
"Már mind sűrűbben és sűrűbben álltak be azok a tudat nélküli pillanatok, amikor nem kellett arra gondolnia, hogy mit csinál. A kasza magától vágott. Boldog percek voltak az ilyenek. (...) Minél tovább kaszált, annál sűrűbben jöttek rá a magafelejtés percei, amikor már nem karja lendítette a kaszát, hanem a kasza húzta maga után a magára ocsúdott, élettel teli testet, s a munka, anélkül, hogy rágondolnának, mintegy varázslatszerűen ment, szabatosan és helyesen, magától. Ezek voltak a legboldogabb pillanatok."
Fordította: Németh László
A világirodalom remekei. Európa Könyvkiadó, Budapest, 1974
Sok regény szól a házasságtörésről, mind közül a leghatalmasabb Tolsztoj Anna Kareninája. Karenina szerelmét és megsanyargatását egy évszázad múltán is közel érezheti magához az olvasó, noha az Anna körül zsibongó nagyvilági társaság elegáns könyörtelenségének rajza immár csak híradás az elsüllyedt történelemből. "A világirodalom legnagyobb társadalmi regénye" – Thomas Mann méltatta így az Anna Kareninát – egyszerre volt Tolsztoj művészi búcsúja a szerelemtől és gondolati előkészülete a prófétaszerepre. Egy kötetben szinte két regény: Annáéban Tolsztoj elmondhatta mindazt, amit az érzéki rajongásról egyáltalán tudott, s amit csak művészi alakban mondhatott el, Levinében pedig megfestette önarcképét, a helyzetével erkölcsileg meghasonlott földesúrét, akinek önvizsgálatát és felismeréseit később már csak röpiratok nyelvén vagy a gondolatnak szigorúan alárendelt szépprózában tudta megfogalmazni.
(Az 1974-es kiadás fülszövege)
<> <> <> <> <> <> <> <> <> <> <> <> <> <> <> <> <> <> <> <> <> <> <> <> <> <> <> <> <> <>
"A boldog családok mind hasonlók egymáshoz, minden boldogtalan család a maga módján az."
"A tiszteletet azért találták ki, hogy elrejtsék a puszta helyet, ahol a szeretetnek kellene lennie."
"Ezek az ostoba kontyok! (...) Oda sem férhetsz az igazi lányodhoz, egy elpatkolt nő haját simogatod."
"Már mind sűrűbben és sűrűbben álltak be azok a tudat nélküli pillanatok, amikor nem kellett arra gondolnia, hogy mit csinál. A kasza magától vágott. Boldog percek voltak az ilyenek. (...) Minél tovább kaszált, annál sűrűbben jöttek rá a magafelejtés percei, amikor már nem karja lendítette a kaszát, hanem a kasza húzta maga után a magára ocsúdott, élettel teli testet, s a munka, anélkül, hogy rágondolnának, mintegy varázslatszerűen ment, szabatosan és helyesen, magától. Ezek voltak a legboldogabb pillanatok."
Fordította: Németh László
A világirodalom remekei. Európa Könyvkiadó, Budapest, 1974
